Testi – lelki egyensúly egészségnap
Bocskaikert
2019.06.12.
Testi – lelki egyensúly egészségnapunk elsőként Bocskaikertben került megrendezésre.
Az alapítvány kuratóriumi elnök köszöntötte a résztvevőket, és ismertette a rendezvény programjait.
Előadásunkat 37 fő kísérte figyelemmel.
Az rendezvény Törös Zsófia táplálkozási tanácsadó és addiktológus előadásával kezdődött, ahol a résztvevők olyan információkat tudhattak meg a helyes táplálkozással kapcsolatban, amely nagyban megváltoztathatja az életük egészségügyileg. Több káros , nem előnyös étel fogyasztásáról is beszámolt, és természetesen ezek következményeiről. Felsorolta melyek azok az alap ételek, élelmiszerek, amelyeket elhanyagolva, egy egészségesebb életet élhetünk némi mozgással párosítva.
Ezután Rákos Jólán előadásával folytatódott a rendezvény. Jolán természet gyógyász és gyógynövény szakértelme által, összegyűjtötte azokat a természetben könnyedén fellelhető növényeket, amelyekkel akár gyógyítani is tudjuk magunkat. Több résztvevőt is érdeklődött a csalán és diófa levél használatáról és jótékony hatásáról. Előadónk hangsúlyozta a gyógyszerek elkerülését, mivel a gyógynövényekkel is tudjuk orvosolni problémáink többségét, és csak legvégső esetben használjunk gyógyszereket, mellékhatásaik miatt.
Harmadikként Tóth Anikó jógaoktató beszélt a jóga jótékony hatásairól.
Több stresszoldó mozdulatot is bemutatott, melyeket alkalmazva nyugalmat és kiegyensúlyozottságot hozhatunk életünkbe.
A jógának több hatása is van, amelyeket már egy alkalom után is tapasztalhatunk, ilyen pl. a jobb agyi funkció, alacsonyabb stressz szint, nagyobb hajlékonyság.
Több hónap elteltével pedig akár, csökkenhet vérnyomásunk, nagyobb tüdőkapacitásra tehetünk szert és enyhülhetnek nyaki panaszaink is.
Az előadások végén személyes beszélgetésekre is volt lehetőség, emellett táplálkozási szakértőnk által ajánlott és készített egészséges ételeket kóstolhattak résztvevőink.