Ne maradj munka nélkül konferencia - Bagamér
2018. november 30. – Bagamér
2018. November 30-án került megrendezésre projektünk rendezvényei között, nagy rendezvények számító, Ne maradj munka nélkül című konferenciánk, ahol a résztvevők számára 3 előadónk nyújtott különböző témákban felvilágosítást.
Rendezvényünk 11:15kor kezdődött, Szabó Györgyi kuratóriumi elnök nyitó beszédével, aki ismertette az előadókat, az előadás menetét, és köszöntötte a résztvevőket.
Ezután Szilágyi Marianna mérlegképes könyvelő, adótanácsadó mutatta be a különböző kötelezettségeket, költségeket amelyek érinthetik a munkavállalót, munkáltatót vagy épp a vállalkozókat, emellett bemutatásra kerültek a különböző adózási fajták.
Őt követte Koroknai János andragógus, aki a az önéletrajz írás fontos lépéseit , menetét ismertette a résztvevők számára. Szóba került a motivációs levél is, melynek tartalmát , pontos elkészítését is bemutatta.
Végül, de nem utolsó sorban, Dr. Juhászné Lévai Katalin az LK-Európa kft. ügyvezetője mutatta be cége sikeres létrejöttét. Bemutatta azokat a szakmákat amelyek manapság hiányszakmának minősülnek. Több szakmát is ismertetett, mivel a résztvevők között többen munkanélküliek voltak, ezáltal bele láthattak a szakmák folyamataiba, jobban megismerhették őket.
A rendezvény után a résztvevőknek lehetősége volt beszélgetni az előadókkal egy közös étkezés keretében. A létszám ezúttal 40 fő volt.
A rendezvény Szabó Györgyi kuratóriumi elnök záróbeszédével ért
véget.