,,Fókuszban az egészség” előadás-sorozat – Mentális zavarok
2018.08.08. - Bocskaikert
Mentális zavarok témájú előadásunkat Bocskaikertben, 2018. augusztus 8-án rendeztük meg a Bocskaikerti Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rendezvény termében.
Az előadás keretében ismertettük a részvevőkkel a kezdeti tüneteket, jeleket, hogy minél hamarabb észre vegyék akár saját magukon, vagy környezetükben élőkön, és még időben szakember segítségét kérhessék.
Segítségünkre Vilmányi Nóra, egészség pszichológus volt, aki nem csak a fő témát mutatta be, hanem annak különböző fajtáit is, mint pl. a depresszió, skizofrénia, paranoia, és különböző pánikbetegségek.
Ez után pedig a kezelési módszerekről volt szó, azon belül meditáció, pozitív gondolkodás, ezzel együtt a szellemi egyensúly megteremtése.
Előadásunkat 52 fő kísérte figyelemmel. Ez idő alatt lehetőség volt kérdéseket feltenni a szakembernek, és természetesen lehetőség volt arra is, hogy négyszemközt tegyenek fel kérdéseket az ott lévők, amelyekre pszichológusunk pontos választ adott.
Az előadást követően a résztvevőket mini állófogadásban részesítettük, ahol pékáruval és gyümölcsökkel, gyümölcslével és ásványvízzel kedveskedtünk.