,, Fókuszban az egészség” előadás-sorozat
,,Tipikus női és férfi betegségek”
2018.02.28. - Bocskaikert
A ,,Fókuszban az egészség” előadás sorozatunk , Tipikus női és férfi betegségek témájával foglalkozó rendezvényünk, 2018 február 28-án került megvalósításra. A fő témánk a férfiak és a nők életében leggyakrabban előforduló betegségek voltak. Főként nők jelenlétére számítottunk és jelentős többséggel jöttek el mint a férfi résztvevőink. Fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk hölgy résztvevőink számára ,a nőgyógyászat legalább évente egyszeri alkalommal történő látogatásának fontosságára, mivel nem csak panasz esetén érdemes felkeresni, hanem általános szűrővizsgálatokkor is , mivel sok betegség nem produkál tünetet. Előadásunkon Dr. Bedő Tibor nőgyógyász főorvos volt a hölgyek ,,segítségére” . A leggyakoribb betegségek megelőzéséről, felismeréséről, kezeléséről adott tájékoztatást, emellett a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozta.
Ezzel egy időben a termünk másik felében Dr. Juhász Róbert urológus főorvos tartott előadást a férfi résztvevőink számára. Mivel a férfiaknál idősebb korban már több panasz is jelentkezhet, főként ezeknek a betegségeknek a kezeléséről és vele együtt éléséről tájékoztatta a férfi vendégeinket. A fiatal korosztály számára pedig a genetikusan öröklődő betegségekről mesélt.
Mindkét előadás interaktív módon zajlott, lehetőség volt kérdéseket feltenni, észrevételeket megosztani az orvosok számára , akik megfelelő , szakszerű válaszokkal tájékoztatták az urakat.
Az előadások végén a bocskaikerti Humán Szolgáltató Központ közreműködésével , védőnő segítségével , vérnyomás és vércukor szint mérésére volt lehetőség.
A rendezvény állófogadással (frissen sütött croissant, pogácsa,ásványvíz) zárult , mely során még lehetőség volt a doktoroknak négyszemközti kérdések feltevésére.